•  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

 

 

 

 

Egyesületünk megalapításakor megfogalmazott céloknak megfeleve, Egyesületünk soha nem volt szimplán csak egy táncegyesület, mindig is igyekeztünk, hogy egyesületünk és tánciskolánik tagjainak, partnereinknek, barátainkak többet nyújtsunk munkánkkal, mint ahogyan az a táncegyesületi profilból következtethető lenne. Az különleges megjelenési, kiugrási lehetőségek között szerepel a színházak által kínált lehetőségek, különböző fellépések, filmszerepek. Mindezek mellett, 2005-ben találtunk rá az akkor még Youth 2000-2006 programra, később Youth in Action (Fiatalok Lendületben), jelenleg Erasmus+ program, mely Európai Bizottság által kínál lehetőségeket fiatalok számára 13-30 éves korosztálynak. Ennek a programnak köszönhetően örömmel elmondhatom, hogy egyesületünk különböző csoportjai mára Európa több mint 24 országában vettek részt 60 különböző témájú programon. Egyesületünk által szervetett 2006-os, 2008-as és 2012-es művészeti témájú csereprogramok, és a 2008-ban szervezett ifjúsági képzés is hozzájárult ahhoz, hogy a velünk kapcsolatba kerülő fiatalok, minél több részvételi lehetőséghez juthassanak az EU által támogatott programokon. A több éves munka gyümölcseként mára Egyesületünknek több mint 30 országban van partnerszervezete, mely folyamatosan biztosítja a lehetőséget különféle programokon való részvételre. A Erasmus + Programmal és projektekkel kapcsolatos ügyekkel, Dóka Ágnes foglalkozik. A legsikeresebb projektjeinkről, a Youth Projects menüben illetve a fényképgalériában található több információ. Továbbá érdeklődhet emailben, telefonon vagy személyesen tánciskoláinkban és az egyesületünk központjában.
Kapcsolat: Dóka Ágnes +36 30/ 476 43 93 info@fonixdance.hu.

Egyesületünk fő profilja azonban továbbra is a tánc, szépség, egészség, melyet stúdióinkon keresztül személyre szabottan bárki igénybe vehet. További információt a menüsoron a megfelelő stúdióra kattintva találhat. A stúdiókkal és a fellépésekkel kapcsolatos felkérések referensei: Dóka-Mezei Anett és Dóka Zsolt.
Kecskeméti stúdiónk, ami egyben egyesületünk az ifjúsági központja is 2016 tavaszán nyitja meg a kapuit.

Kellemes időtöltést kívánunk!

 

 

 

 

 

 

 

Köszönjük!